MENÜ

Rablás és zsarolás bűntettének elkövetésének megalapozott gyanújával helyeztették előzetes letartóztatásba a pápai nyomozók azt a férfit, aki Celldömölk és Pápa állomás között a gyorsvonaton követett el vagyon elleni bűncselekményeket. Nagy Ákos rendőrfőhadnagy, a Pápai Rendőrkapitányság bűnügyi osztályának megbízott vezetője elmondta, szeptember 24-én tett bejelentést a kapitányságon egy sértett, hogy a Celldömölk-Pápa közti gyorsvonaton egy férfi és társa veréssel fenyegetve, erősen megfélemlítve pénze átadására bírta rá. Az áldozat nem kívánt feljelentést tenni, a nyomozók azonban megkezdték az ügy kivizsgálását. Három héttel később újabb bejelentés érkezett a pápai rendőrségre, hasonló bűncselekmény elkövetéséről.
-Egy szülő jelentette, hogy a Celldömölk és Pápa között vonattal közlekedő gyermekétől és barátjától fenyegetéssel készpénzt tulajdonított el egy férfi. A tettes veréssel fenyegetőzött, azt mondta, következményei lesznek a dolognak, ha nem adnak neki pénzt. A két fiatal korú megijedt és engedtek az erőszakos fellépésnek.  A cselekmények elkövetésének hasonlóságából és a helyszín azonosságából feltételeztük, hogy ugyanarról a tettesről van szó. A fiatal sértett pontos személyleírása és a vasútállomások környéki vendéglátó egységekben végzett adatgyűjtés gyors eredményhez vezetett, azonosítottuk majd egy akció keretében elfogtuk a gyanúsítottat –mondta el a főhadnagy. A férfi ellen a Celldömölki Rendőrkapitányság is eljárást folytat tartás elmulasztásának vétsége miatt, egy másik ügyben pedig bűnpártolás miatt marasztalták el korábban. Az őrizetbe vételt követően, az elkövetőt előzetes letartóztatásba helyeztették, tekintettel arra, hogy B. Lajos gyanúsított a vele szemben alkalmazott korábbi intézkedés ellenére sem alakított ki jogkövető magatartást, legitim jövedelemforrás hiánya miatt folyamatos pénzzavarral küszködve fennállt a veszélye, hogy további bűncselekményeket követ el szabadlábon hagyása esetén. 
A vizsgálat során kiderült, a 19 éves, büntetett előéletű pápai elkövető fizikai erőfölényét kihasználva tudatosan választott fiatalkorú sértetteket, akiket fenyegetéssel, megfélemlítéssel bírt rá pénzük átadására. A gyanúsított egyelőre nem működik együtt a hatósággal, az első ismert esetben jelenlévő társát még keresik a rendőrök, továbbá várják azok jelentkezését is, akiket az említettekhez hasonló körülmények között károsított meg a gyanúsított. A B. Lajos által elkövetett bűncselekmények 5 évnél súlyosabb büntetési tételt is vonhatnak maguk után.

(Az alábbi képen a gyanúsított látható. További sértettek hívják a Pápai Rendőrkapitányság ügyeletét a 89/313-011-es telefonszámon, vagy jelentkezzenek személyesen a rendőrségen.)

 

pumi.jpg

 

Menü

 

Honlap készítés ingyen

Hírek

  • Évértékelő évzáró
    2014-12-21 13:07:38

    Évértékelő évzárón voltunk, ahol kerékpárokkal gazdagodtunk!

    > Bővebben

  • Vetélkedő 2014
    2014-08-11 12:18:08

    Polgárőr és falunapot tartottunk!

    > Bővebben

  • Konzultáció 2014/1
    2014-07-01 11:45:11

    Konzultációs fórumon voltunk Dákán.

    > Bővebben

  • PJKEF Fórum
    2014-06-17 22:20:06

    Megtartotta következő ülését a Pápai Járási Közbiztonsági Egyeztető Fórum

    > Bővebben

  • Emlékplakett polgárőröknek!
    2014-05-31 22:08:46

    Sárkányölő Szent György emlékplakett polgárőröknek

    >Bővebben

Asztali nézet