MENÜ

Rendőrségi jegyzőkönyvekből

 

"A helyszínen megállapítást nyert, hogy a fent nevezett személy, a birtokában lévő lőszereket szétszerelte, azzal játszott, melynek során az a kezében elműködött!"

"Négyen voltak, három rendész és két németjuhász kutya."


"Felszólításomra azt válaszolta, hogy azt csinál, amit akar, majd szoknyáját felkapta és hirtelen lekuporodva újra a lépcsőre folyatta. A szabálysértés ténye több méter hosszan csordogált."

"Körözést rendelek el személy elleni lopás szabálysértés bűncselekménye miatt ismeretlen tettesnek, aki a Budapesti Keleti pályaudvaron Bor Béla sérelmére személyi tulajdon elleni lopás szabálysértése bűncselekményét módszer nélküli módszerével elkövette."

"A bogádi faluszélen leszállított biciklis ember legudvariasabb Cselekedete az volt, hogy nem vert meg."

"A hullán gatyáján kívül semmi személyazonossági igazolvány nem volt."

"A társadalmi tulajdont sértő bűncselekmények száma az utóbbi öt évben hullámzóan stagnált, a trend lefelé mutat ."

"Verekedéshez mentem ki, ahol a verekedő elküldött melegebb éghajlatra. Én elmentem, majd másodmagammal visszatértem."

"Tetten értem, amint a padon fecsegve csavargott."

"És akkor bejött az irodába két női hölgy."

"A helyszínen a bizottság egy emberi bélsárral szennyezett gatyát talált. Valójában szaros gatya."

"A feljelentő szerint bevitték a nudistákat a rendőrségre, ahol megruházták őket."

"Kaposváron a lakásához tartozó garázsban egy házilag készített kispuskával A. Béla 40 éves munkanélküli egy esetben halántékon lőtte magát és a helyszínen meghalt."

"Az elkövető vékony, csenevész volt, leginkább az "iti" figurájára emlékeztet."

"A hulla még reggel összeveszett a feleségével, majd elment a kocsmába. Mikor dél körül hazajött, megevett egy fél literre való tejfeles bablevest, majd arra megivott egy ugyancsak fél literre való asztali fehérbort. (Bűnjelek csatolva.) A hulla ezután még egy kicsit veszekedett a feleségével, majd kiment az istállóba és borjúkötélre felkötötte magát. A hulla azonnal meghalt."

"A férj egy idegen nővel ment a kocsiján, karambolozott. A helyszínen megjelent a feleség is. Mondta a rendőrnek, hogy férjének nincs sérülése, de otthon majd lesz."

"Véres volt az egész kultúrház. Látszott, hogy nem író-olvasó találkozó volt előtte."

"Gyanúsított a husáng felemelése által elkövette a hatósági közeg elleni erőszak kísérletének vétségét, tekintetbe véve, hogy a hivatalos sapka kétségkívül az intézkedő közeg fején helyezkedett el. Mindazonáltal a helyzet gumibot útján megnyugtatóan rendezésre került."

"A gyanúsított gépkocsijával Komló belterületén elütötte a vele azonos irányban haladó ismeretlen személy által hajtott kerékpárost."

"Az esti órákban ismeretlen tettes felgyújtott egy utcai könyvesboltot. A kár nem haladta meg a hasznot."

"Csatolva egy darab "Feljelentési jkv. - melyben a sértett közli, hogy feltörték a Varbulg tip. szgk-ját és abból eltulajdonították 1 db Pianyér tip. rádiós magnóját, valamint 1kg. kv-t."


Szembesítésen hangzottak el:

"Ezzel a vigyorral az inkvizíció idején kínoztak."

"Kapott egy monoklit, pedig jól lát és nem is nemes."

"Észrevettem, hogy egy ember hímvesszejével szennyezi a környezetet. Felém fordult, és míg hímvesszőjét lóbálta, felszólítottam a cselekmény abbahagyására, erre nyomatékosan felszólított az anyámmal való közösülésre. Kérem a lóbálást súlyosbítóként figyelembe venni.".

"A gyanúsított a padon fekve csavargott. Felszólítottam, hogy cselekedetét hagyja abba, mire Ő felajánlotta nemi szervét étkezésre. Miután ez megtörtént, a gyanúsítottat előállítottuk."

 

Menü

 

Honlap készítés ingyen

Hírek

  • Évértékelő évzáró
    2014-12-21 13:07:38

    Évértékelő évzárón voltunk, ahol kerékpárokkal gazdagodtunk!

    > Bővebben

  • Vetélkedő 2014
    2014-08-11 12:18:08

    Polgárőr és falunapot tartottunk!

    > Bővebben

  • Konzultáció 2014/1
    2014-07-01 11:45:11

    Konzultációs fórumon voltunk Dákán.

    > Bővebben

  • PJKEF Fórum
    2014-06-17 22:20:06

    Megtartotta következő ülését a Pápai Járási Közbiztonsági Egyeztető Fórum

    > Bővebben

  • Emlékplakett polgárőröknek!
    2014-05-31 22:08:46

    Sárkányölő Szent György emlékplakett polgárőröknek

    >Bővebben

Asztali nézet